Hálásak vagyunk, hogy ebben az évben is nagy számú jelentkezővel mehetett végbe a karvezető kurzus. Örülünk, hogy sok fiatal is elkezdte megtanulni az énekkar vezetésének fortélyait.
Néhány kép a kurzus háttér munkáiból.
Az eseményekről hamarosan videót is közzéteszünk.
Képek
Adventre és karácsonyra készültünk
Az elmúlt szombaton, 2019. november 23-án mézeskalács díszítéssel és adventi koszorú készítéssel, nagyon jó hangulatban töltöttük a délutánt.
Egy énekkel és három képpel idéztük fel, mit is jelent az advent. Jászol, töviskoszorú és korona mutatott rá Jézus személyének három fontos életszakaszára. “Kisgyermekként eljött, Megváltóként elment, Királyként visszajön újra” – énekeltük, Mike József által megzenésített Füle Lajos verset.
Egy képre kattintva a teljes album megtekinthető.
2019-09-06 A 100 éves Sándor Pálné, Terike néni köszöntése
Különleges eseményre indulhattunk 2019. szeptember 6-án gyülekezetünk 16 tagjával Kiskőrösre, a Filadelfia Idősek Otthonába. Sándor Pálné, Terike néni, aki közösségünkben élt korábban, Isten kegyelméből betöltötte 100. életévét. Testvéri szeretettel köszöntöttünk és adtunk hálát Isten gondviseléséért.